2008. dec. 6. 10:06 - írta aman

A könyv ismertetője:

Az anyagi világban a Szellemiség, azaz gondolataink hatalma a legnagyobb természeti erő. Ezt az alapelvet az ősi Egyiptomban egy hatalmas spirituális tanító terjesztette. A gondolat teremtő és gyógyító erejéről szóló tanításai olyan mélyrehatóak és forradalmiak voltak, hogy Hermészhez kötötték őket, a görög istenek hírnökéhez, és Thothoz, az írás és a miszticizmus egyiptomi istenéhez. A tanító pedig Hermész Triszmegisztosz volt, aki hermetikának nevezte tanításait. Titkait csak szóban vagy rejtjeles írásokban adták át egymásnak egészen 1908-ig, amikor is három beavatott leírta a szent tanítás hét alaptételét egy könyvben, A Kybalionban. Nehezen érthető nyelvezete miatt sajnos csak kevesen foghatták fel a lényegét. Az Isteni Mágiában Doreen Virtue A Kybalion egy áttekinthető, érthető változatát nyújtja át, amely modern nyelvezettel íródott, ugyanakkor megtartja az eredeti szöveg jelentésének és tanításainak teljességét. Magyarázatokat és praktikus tanácsokat kapunk Doreentól a saját életének sikereire alapozva, amelyeket a tudatos teremtésben és a gyógyításban ért el. Segítségével: • rendelkezhetünk a lelkiállapotunk felett, • megszabadulhatunk a negatív gondolatoktól, • a bőség új szintjét teremthetjük meg az életünkben, • csodálatos lehetőségeket vonzhatunk be életünk minden területén. Amikor a tanítvány kész befogadni az igazságot, ez a kis könyv akkor fog megérkezni hozzá. így működik a Törvény. Az ok és okozatról szóló hermetikus alapelv a vonzás törvénye által eljuttatja ezeket a tanításokat mindenkihez, aki felkészült a befogadásukra. Úgy legyen!

 

Valójában ismét egy könyv a "TITOK"-ról. Ebben sem derül fény rá...
Az egyik kedvenc írómtól többet vártam.

SOKKAL TÖBBET

Nem ér egy forintot sem. 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2008. dec. 6. 9:59 - írta aman

A láncolat

A könyvajánló szöveg nagyon jó:

Milyen sorsfordító események történhetnek néhány nap alatt egy vadregényes, erdei faházban, ahol két jóbarát találkozik? „A könyv, amelyet a kedves olvasó a kezében tart, életem egy váratlan és fura fordulatának eredményeként jött létre. E fordulatot legjobb barátomnak, egyben kutató kollégámnak köszönhetem, aki némi furfanggal olyan szellemi csapdát állított számomra, amelybe én gyanútlanul belesétáltam. Az, hogy ez csapda volt, csak később derült ki. Közel két évtizedes barátságot követően barátom, akit e könyvben Andornak nevezek, feltárta előttem mélyen őrzött titkát, melyről hosszú ismeretségünk alatt sejtésem sem volt.Történetünk helyszínét is ő választotta meg: bérelt egy egyszerű, de igen praktikus erdei házikót. A könyvvel kapcsolatos események révén Andor mindössze háromszor vitt el abba az erdei lakba. Igen, csak három alkalom volt, mégis egy örökkévalóságot töltöttem ott. Túlzás nélkül állíthatom, hogy mindhárom alkalom külön-külön is sorsformálónak bizonyult az életemben..." Főhősünk a legjobb barátjától tudja meg, hogy egy kiválasztott emberekből álló láncolat része, amelynek tagjai kiemelkedően magas tudatossággal rendelkeznek; korábbi életeiket is átlátják, és ismerik a dimenzióutazás módjait és értelmét. Az a feladata, hogy csatlakozzon a lánchoz, és felkészüljön más tudatállapotok megismerésére, valamint az ottani biztos eligazodásra. Később neki is meg kell keresnie a következő láncszemet, azaz tovább kell adnia a tudást. A vele való közös utazás során egyre érdekesebb és izgalmasabb lépcsőit járjuk be a spirituális személyiségfejlődésnek. A misztikumokban és filozófiai eszmefuttatásokban bővelkedő események közepette kiderül, milyen akadályokat kell legyőznie, és teljesíti-e a rá váró feladatokat. Kalandjain keresztül lehetőséget kapunk egy olyan beavatásra, amelynek eredményeként mi is csatlakozhatunk a láncolathoz...

A valóságban alig lehet elolvasni. Nem derül ki semmi, nem ad magyarázatot semmire. nincs mit tanulni belőle. Nincs benne újdonság. Se fordulat, se izgalom. NE VEDD MEG!!!!

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2008. okt. 1. 5:41 - írta aman

tarot"Ahogy a tükröt külsőnk szemügyre vételére használjuk, a Tarot képei belső valónkhoz visznek közelebb. Kalandos felfedezőútban lesz részünk! A Tarot képei lelkünket tükrözik vissza. Minél alaposabban tanulmányozzuk, annál többet ismerhetünk meg magunkból és életünkből.
A tükör a látható valóságot csak rögzíti, de nem értékeli. Visszatükrözi a szépet és csúnyát, a kellemest és kellemetlent. Mást nem is tehet. Félrerakhatom vagy összetörhetem, de saját valómon ez nem változtat. 
A Tarot kártya képei lelkiállapotokat tükröznek. Elemzésükkel különböző nézőpontokból ismerjük meg belsőnket. Nem "pozitívak" és nem "negatívak", sem mellettünk, sem ellenünk nem szólnak. Útmutatást adnak, melyről eldönthetjük, elvetjük vagy figyelembe vesszük, mellőzzük vagy elfogadjuk.  
Sok ember fél szembenézni benső valójával. Úgy tesz, mintha ismerné magát és rengeteg energiát fordít saját világának fenntartására. Minél konokabban védi valaki az énképét, annál világosabban megmutatkozik a lényeg hiánya a kétségbeesetten őrzött kulisszák mögött. Minden hárítás, a tudomásulvétel elutasítása, félelmet, beszűkülést, önkorlátozást, görcsösséget és elszigeteltséget takar. A valós kép a tudatalattiban marad és nem tárul fel. 
Amíg menekülünk önnön valónk elől, nem tudjuk elfogadni magunkat. Az igazi önszeretetnek, önmagunk szeretetteljes elfogadásának előfeltétele a mély önismeret. Csak azt oszthatjuk meg másokkal, amit önmagunkban megismertünk, elfogadtunk és kifejlesztettünk. Külső körülményeink változását mindig megelőzi a bensőnkben végbemenő átalakulás. Csak azt lehet tudatosan átformálni, amiről megállapítottuk, hogy változtatást igényel. 
Önmagunk megismerése olykor kockázatos vállalkozás. Az új látásmód radikálisan megkérdőjelezheti és alapjaiban megrendítheti a régi magatartást, szokásokat (lásd "Torony"). Ez a folyamat azonban elengedhetetlen része minden változásnak. Csak azt veszíthetjük el, ami nem szerves részünk, csak azt rombolhatjuk szét, ami nem eredendő valónkban gyökerezik. 
Az ilyen belső megtisztulás "jutalma" óriási. Saját magunkról alkotott illúzióink leleplezésével és felszámolásával közelebb kerülünk elpusztíthatatlan, határtalan erőnkhöz. Csak ott pihenhetjük ki magunkat, ahol eggyé válunk a nyugalommal, csak ott lelhetünk otthonra, ahol eggyé válunk az otthonnal.  
Ezek az oldalak bevezetnek a Crowley Thoth Tarot világába. Ösztönzést adnak a játékhoz, a kártyák megértéséhez és az útmutató szerepét töltik be hétköznapi élethelyzetekben vagy nehéz döntések előtt. 
A Tarot-t szubjektivitás jellemzi és teljes nyitottságot feltételez. Az ábrák, tudatalatti indulataink tükörképei, megfejtik és elérhetővé teszik ezeket a tudat számára. Olykor meglepetést okoznak, ám ha megtanuljuk értelmezni a kártyák üzenetét, ahogy megfejtjük a zavaros álmot, akkor új, belső világok tárulnak elénk, bepillantást nyújtva a mindent átfogó kozmikus rend uralta titokzatos Univerzumba, melynek magunk is részei vagyunk. "

http://crowley.lap.hu/

 

Szerintem remek könyv a kezdőknek! Érdemes tanulmányozni . még ha első nekifutásra túl bőséges is az információ, ami benne van. Keress belőlük egy-egy kulcsszót, és amint egyre többet gyakorolsz a kártyáddal, tegyél hozzá újabb és újabb jelentéseket.


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2008. szept. 28. 2:54 - írta aman

Suzy Greaves : A Nagy Ugrás

Legyen ön jól fizetett tisztviselő, aki csak a munkájának él, vagy látszólag sikeres üzletember, aki az evésben találja meg az örömét, ez a könyv gyökeresen megváltoztathatja az életét. A hangsúly a belső változáson van; a mosolygós ébredés titka ott kezdődik, hogy tudjuk, hogyan irányítsuk a gondolatainkat, és ott ér véget, hogy elhisszük, mindent elérhetünk, amit csak akarunk. A Nagy Ugrás öt nagy lépésből és több kis apró lépésből épül fel. Megvizsgáljuk, mit akarunk és mit nem akarunk az életben; értékeljük a meggyőződéseinket; megtanuljuk, hogyan ismerjük fel és hesegessük el a kifogásokat; gyakorlati tanácsok segítenek az álmaink megvalósításában. A feladatok nem mindig nyújtanak kellemes olvasmányt - a zárkózottabbak talán nehezebben barátkoznak meg a gondolattal, hogy arra kérjék barátaikat, támogató üzenetekkel segítsenek - de az omletthez fel kell törni a tojásokat. A Nagy Ugrás könnyen olvasható és nem körülményeskedik. A cinikus gondolatokat Suzy okos érveléssel hárítja, ezért még a szkeptikus olvasókat is meggyőzi arról, hogy jobbá tehetik az életüket. Nincsenek kifogások - gyerünk, csatlakozzon a Nagy Ugrókhoz!

 

Nos, ez a hivatalos ajánlás... Én azt mondom, É R D E M E S  elolvasni, mert olyan probléma, amire megoldást kínál: hogy hogyan fedezd fel magadban a belső gátjaidat - és segít végre megtallni azt, amiben a legjobb vagy, amit életcélodul kitűzhetsz magad elé. 

Azonban NEM CSODASZER - mert azért mégis csak amerikai szerző... feltételezi, hogy VAN megtakarított pénzed, és persze sok-sok segítő barátod...

Ha nem is oldja meg az életedet, olvasd el, mert van benne olyan,  amit máshol még nem találtam meg.


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2008. febr. 6. 13:32 - írta aman

szeretetkönyv

 

Új kategóriát állítottam fel miatta: "lelki szükséglet".

Mert ez a könyv Az.

Olvasd el. Vedd meg, mert vissza kell majd lapoznod. Minden életszakaszodban mást fog mondani.

 

Olvasás közben néha összekeveredett az életünk: hol Müller Péterről olvastam, hol magamról, hol mindenkiről.

Hatalmas kitárulkozás.

Megtiszteltető, hogy beengedett, Müller Úr, köszönöm!

 


 
 
4 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2008. febr. 6. 13:19 - írta aman

4 órás munkahét

Ezt a könyvet sóvárogtam szinte, annyi jót, annyi dícséretet hallottam felőle. Meg is kaparintottam, és két este kiolvastam - és közben dühöngtem. Kizárólag amerikai szemmel hasznosítható. Nálunk szinte semmilyen feltétel nem adott, hogy használhasd az ő útját.

Nem ajánlom, egy kicsit sem.

 

 

 

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2008. febr. 6. 13:13 - írta aman

apák könyve

Nem mondhatom, hogy letehetetlen könyv... Másodszori nekifutásra olvastam, mert első nekikezdésre nem varázsolt el. 
Mégsem bántam meg, hogy nekivágtam még egyszer.  Szeretm a történeteket - és ez a könyv bővelkedik történetekben, fordulatokban. Csak nincs jól megírva...

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2008. jan. 23. 8:27 - írta aman

fogság

Ismét egy letehetetlen könyv!
Egy ember élete, aki minden testi hibája ellenére élni akar...  Alkalmazkodik a körülményekhez, bármi is legyen az - és megkeresi mindig azokat a dolgokat, amiknek örülni tud.
Nem egy szent, nem egy bűntelen ember, nem is egy naív, tudatlan valaki - kiemelkedően okos inkább, bár nem mindig sikerül ebből előnyt kovácsolnia.
Izgalmas korok tanuja - és alakítója is, bár mindörökre névtelen marad.
Nagy álmai sosem valósulnak meg - de a kicsiket mindig véghez viszi.
Nem abban az értelemben hős, mint egy korabeli nagy római hódító császár - és mégis jóval többnek érzed, mikor róla olvasol.

A könyvről nagyon sok írás jelent meg, a neten is találsz közülük eleget. Még saját weboldala is van ( www.fogsag.hu ), ahol  bele is olvashatsz.

Ha van a környezetedben olyan ember, aki szerény, visszahúzódó, de valamiben mégis tehetséges, és szépen rendezi életét napról napra, akkor látni fogod a párhuzamot...

Nagyon szép könyv, és egy olyan történelmi korról mesél az emberek, a szemtanuk nézőpontjából, amit most egységében, egymásutániságában láthatsz.

 


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2007. dec. 29. 8:50 - írta aman

a nő

 


Dr. Csernus Imre sajátos munkamódszerei és egyéni stílusa révén megítélése meglehetősen ellentmondásos mind a kollégái, mind páciensei körében. Munkájával kapcsolatban a hitvallása a következő:

„Teljesen mindegy, hogy az elégedetlenség, a feszültség kompenzálása alkohollal, gyógyszerrel, droggal, munkába való meneküléssel, játékkal, támaszkodással történik, valójában a realitástól való menekülésről szól a sztorija. Ön dönt, én asszisztálok.”

Hogy kinek asszisztál a legújabb könyvében?

„Ez a könyv, ha minden összeáll, a NŐ-ről fog szólni, ami a férfiak imádatának a tárgya, az örök és megfoghatatlan csoda, amit már sokan leírtak és megfogalmaztak. Én meg arra vagyok kíváncsi, hogy hogyan lesz valakiből jó Nő! Nehéz téma, de ahogy megfigyeltem, ez mindkét nemet egyformán izgatja.”

Szóval igen, Önöknek, kedves nőtársaim és persze, hogy Önöknek is, a teremtés koronáinak, drága férfiak! És miért lesz érdemes elolvasni?

„Ami tény, a könyv elolvasása senkit sem fog jobb nővé tenni! Ezt felejtsük el! Kihangsúlyozom: az elolvasása. Az elolvasás lehet, hogy felhívja az emberek – legyenek akár nőneműek vagy hímnemek – figyelmét bizonyos dolgokra, folyamatokra, esetlegesen információtöbbletet ad. De azzal már illik valamit kezdeni a gyakorlatban is, az illető saját életében. Nagyon sok ember olvas el különböző önismereti figyelemfelhívó könyveket, s akkor azt gondolják, így sokkal több pénzt fognak keresni, meg sokkal jobb emberek lesznek. Sajnos, ez nem működik. Az elolvasott és felismert dolgok gyakorlati alkalmazása azt teljesen más.”

Csernus Imre bevállalta, és megírta azt a könyvet, amit eddig még senki.
Vajon tudjuk-e, hogy mitől nő egy nő, és, vajon mitől jó egy nő?
Meg tudjuk élni saját nemiségünk, akár férfiak vagyunk, akár nők?
Tudunk-e jó példával szolgálni gyermekeinknek?
Jól érezzük-e magunkat a saját bőrünkben?
Teszünk inkább valamit azért, hogy jobbak lehessünk, vagy csak az irigykedésre futja?

 

 

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2007. dec. 29. 8:44 - írta aman

rossz lányok

 


Sherry Argov Miért a rossz lányokat veszik el a férfiak? című könyve nem éppen szégyenlős modorban megírt szórakoztató olvasmány. Olyan szellemes kiáltvány, amely megmutatja a nőknek, hogy laza, alkalmi viszonyaikat hogyan alakítsák át elkötelezett kapcsolattá. Készüljünk fel egy szókimondó csajok-egymást-közt beszélgetésre, amelyben a szerző elmagyarázza, miért nem lesznek a pasik odaadóbbak és figyelmesebbek attól, ha különlegesen kedvesek vagyunk hozzájuk. A műben szerepelnek férfiakkal készített "tényfeltáró" interjúk is, amelyekben a következő kérdésekre kaphatunk részletekbe menő választ: Hogyan manipulálják a férfiak a kapcsolataikat azért, hogy elkerüljék az elkötelezettséget? Hogyan nyomkodják a férfiak szándékosan a nők "érzelmi gombjait"? Hogyan győzheti meg a nő a férfit, hogy az eljegyzés a férfi ötlete volt? Hogyan érheti el a nő egyetlen szó nélkül, hogy megkérjék a kezét?A Miért a rossz lányokat veszik el a férfiak? megkerülhetetlen olvasmány, legyünk akár egyedülállók, házasok vagy frissen elváltak, vagy legyen csak egyszerűen elegünk abból, hogy a családunk a fülünket rágja, hogy menjünk már végre férjhez. Megmutatja, hogyan áraszthatunk magabiztosságot, hogyan nyerhetjük el egy férfi szívét, és hogyan vívjuk ki azt a szerelmet és megbecsülést, amelyet megérdemlünk.

 

Fontos, hogy minden nő elolvassa! Ha már kiskorunkban megtanították volna nekünk mindazt, ami ebben a könyvben van, könnyebb lenne az életünk!

 

 

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
Régebbiek | Végére »